Dr. Veres Ildikó, habilitált docens

Dr. Veres Ildikó, habilitált docens

Dr. Veres IldikóDr. Veres Ildikó

Az iskoláimat (általános, gimnázium) Debrecenben végeztem, 1978-ban a KLTE-n kaptam magyar irodalom és nyelv és népművelés szakos, majd az ELTE-n 1982-ben filozófia szakos diplomát. Esztétikából doktoráltam 1983-ban, majd 1991-ben kandidátusi fokozatot szereztem. A dolgozatom címe: Helyzettudat és filozófia – Egy értelmiségi mentalitás a XX. század első felének Erdélyében – Tavaszy Sándor. Hasonló címmel jelent meg közös kötetünk Tőkés István kolozsvári teológussal 1994-ben. A KLTE Filozófia Tanszékén voltam ösztöndíjas gyakornok 1978-1980 között, 1980-1984-ig tanársegédként a Nyíregyházi Főiskolán, majd 1984-től a Miskolci Egyetemen adjunktusként, 1992-től egyetemi docensként dolgoztam, s jelenleg is dolgozom a Filozófiai Intézetben. Alapító általános és gazdasági igazgatóhelyettese voltam a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetének és az Intézetben létrejött filozófia szak létrehozásában is alapítóként működtem közre. Igazgatóhelyettesként 1994-ig, a Filozófiatörténet tanszékvezető-helyetteseként 1998-ig dolgoztam.

Szakmai önéletrajz
Publikációs lista
Oktatási anyagok
Üzenet

Szakdolgozat témák/területek:

  • Böhm Károly filozófiájának hatása – válasszon ki egy erdélyi magyar filozófust, aki a múlt század első felében dolgozott; pl. Bartók György, Varga Béla, Makkai Sándor, Tavaszy Sándor.
  • A létteljesség, az egész lét kérdései és válaszok Hamvas Béla bölcseletében.
  • A mese műfaji sajátosságai – különös tekintettel a magyar népmesékre.
  • Hegel felfogása a művészet történetéről.
  • A hermeneutika lehetőségei  a művészi alkotások értelmezésében.