Tájékoztató a filozófia diszciplináris mesterszakról

Tájékoztató a filozófia diszciplináris mesterszakról

A képzés szerkezete

A tantárgyakat kétféleképpen csoportosítjuk. (1) Témájuk szerint a három szakirányú modul – elméleti filozófia, gyakorlati filozófia, filozófiatörténet – valamelyikébe tartoznak. (2) A bennük foglalt ismeretek jellege szerint vagy alapvetőbb ismereteket és szisztematikus áttekintést kínáló alapozó kurzusok, vagy speciális kollégiumok. Minden szakirányon öt alapozó kurzus van.

A hallgatóknak teljesíteniük kell:

1. a logika alapozó kurzust

2. az egyik szakirányú modult – az 5 alapozó kurzust és minimum 2 speciális kollégiumot

3. a másik két szakirányú modul alapozó kurzusai közül 2-2-t

4. 8 további kurzust

5. a szakdolgozatot.

E képzési szerkezetet két okból tartjuk szerencsésnek: egyrészt, nem terheli túl a hallgatókat tantermi órákkal, másrészt tág lehetőséget ad arra, hogy kurzusaikat érdeklődésük szerint válogassák meg.

Tantárgyak

Logika (alapozó)
Elméleti filozófia: alapozó Gyakorlati filozófia: alapozó Filozófiatörténet: alapozó
Metafizika Esztétika Ókori filozófiatörténet
Fenomenológia Etika Újkori filozófiatörténet
Nyelvfilozófia Vallásfilozófia Klasszikus német filozófia
Hermeneutika Társadalomfilozófia Az analitikus filozófia története
Ismeretelmélet Politikai filozófia Egzisztencializmus és posztmodernizmus
Speciális kollégiumok Speciális kollégiumok Speciális kollégiumok
Metafizika Műfajelméletek Platón
Klasszikus szerzők a fenomenológiában XX. századi művészetelméletek Az arisztotelészi Fizika mozgás-tanai
A filozófia képzés-fordulata: Gadamer és Rorty Szociáletika Hume ismeretelmélete és metafizikája
Elmefilozófia Feminista etika A klasszikus német filozófia alapművei
Wittgenstein filozófiája Vallási antropológia Nietzsche és recepciója

A speciális kollégiumok félévről-félévre változnak, ami itt szerepel inkább csak ízelítő. A hallgatók előzetes korábbi tanulmányaikra való tekintettel, egyedi eljárás alapján, felmentést kaphatnak egyes tantárgyakból, de ez a teljesítendő kurzusok számát nem csökkentheti.

Felvételi eljárás

Felvételizni bármilyen hároméves 180 kredites alapképzési szak elvégzése után lehet, de azoknak a hallgatóknak, akik az alapképzés során nem szereztek legalább 50 kreditet filozófiából – a jogszabályoknak megfelelően – a mesterképzéssel párhuzamosan pótolniuk kell a hiányzó filozófiai krediteket.

A felvételizőket 100 pontos skálán értékeljük, mely így áll össze.

Diploma minősítése – max. 40 pont

Felvételi beszélgetés – max. 50 pont

Esélyegyenlőségi szempontok, korábbi szakmai teljesítmény, nyelvvizsgák – max. 10 pont

Az irodalom a felvételi beszélgetéshez:

  • Platón: Phaidón — vagy: Arisztotelész: Nikomakhoszi etika VI. könyv.
  • Kant: A tiszta ész kritikája, Előszó az első és a második kiadáshoz — vagy: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése.
  • Heidegger: Lét és idő, 1-7. paragrafus. — vagy: Levél a „humanizmusról”.